„egyharmadország” – Trianon-konferencia, 2010 Párizs
Budapest és Párizs – 90 év elteltével ezen a két helyszínen rendeztek konferenciát a trianoni békekötésről. Az eseményeken résztvevő francia,
Budapest és Párizs – 90 év elteltével ezen a két helyszínen rendeztek konferenciát a trianoni békekötésről. Az eseményeken résztvevő francia,
Megdöbbentő légi, víz alatti és vadvilági felvételeken keresztül az evolúcióbiológus Armand Leroi elvezet minket egy felejthetetlen utazásra Földünk egyik legvadabb
Egy film a Trabantról, amely többek között azzal is büszkélkedhet, hogy design tekintetében megelőzte nyugat-európai társait. Az évek során ez
Oly sok mindent lehetett már hallani Michael Jackson zűrös életéről és rendkívüli karrierjéről, hogy napjainkra az őt övező misztikum miatt,
Ez a film bemutatja, a nagy sikerű Twilight saga színhelyét, Forks-t.
Malala Yousafzai emberjogi harcos pakisztáni diáklányt 2012-ben tálib szélsőségesek több lövéssel megsebesítették egy iskolabuszon a pakisztáni Szvát-völgyben. A támadás idején
2015-ben ünnepli 25 éves évfordulóját a Hubble űrtávcső, mely egy új korszak kezdetét jelentette a csillagászatban. A Hubble által készített