Carlos Ghosn elég keményen rálépett a Nissan (japán) vállalati kultúrájának a tyúkszemére. Megszüntette a soron előléptetést és az élethossziglani foglalkoztatást. Valamint megszüntette a beszállítói láncok „szokásos” ügymeneteit. A Nissan vezetésébe ekkor ült be először rajta kívül európai és amerikai vezető is. A cég összes stratégiailag nem fontos részét megszüntette. Ennek köszönhetően a Nissan 6.4 milliárdos veszteségből, 2.7 milliárdos nyereségbe fordult egyetlen év alatt. Ezalatt természetesen több ellenséget szerzett, mint barátot – cégen belül és cégen kívül is. Cégen belül a japán vezérigazgató volt a legfőbb ellenlábasa, akit ezért Ghosn ki is akart rúgni. A vádemelések nélküli letartóztatásokat (1 ügyben 23 napig lehet fogvatartani) a Nissan cég belső névtelen feljelentései kezdeményezték. Úgy intézték az összes feljelentést hogy sorozatosan és folyamatosan fenntartható legyen a fogvatartás bizonyíték nélkül is. Így 108 napon keresztül nem tudott szabadonbocsátási kérelmet se benyújtani, mert az éppen mindenkori aktuális feljelentés ez mindig kiütötte.
De a vállalati rivalizálás az egyik ok volt csak. A másik már a francia és a japán kormánykörök között zajlott…
Nagyon jó. Azért ezek a japánok nem normálisak. Mindenféle konkrét bizonyíték, tárgyalás nélkül így fogva tartani valakit…