American Factory

Az iparosodás utáni Ohio-ban egy kínai milliárdos egy új gyárat nyit egy elhagyott General Motors gyárban és kétezer kékgalléros amerikait foglalkoztat. A reménység és az optimizmus korai napjai visszaélésekre adnak lehetőséget, amikor a kínai csúcstechnológia összecsap az amerikai munkásosztállyal…

(Feliratos)


Itt tudod ellenőrizni, hogy elérhető e stream oldalakon ez a sorozat:


5 thoughts on “American Factory

  1. Az American Factory egyik legsúlyosabb és legtanulságosabb része, amikor a kínai vezetés úgy dönt, elviszik az amerikai kisfőnököket Kínába, hogy megmutassák, náluk hogy mennek a dolgok. Az amerikaiak leesett állal, hitetlenkedve fogadják, amit a kínai gyárban tapasztalnak. Egy részüknek tetszik a katonás rend, mások viszolyogva figyelik, ahogy egy céges ünnepségen agymosást tartanak a dolgozóknak. A robotként, szünet nélkül dolgozó kínai munkások látványánál csak az nyomasztóbb, amikor arról beszélnek, hogy számukra teljesen természetes, hogy évente csak egyszer-kétszer mennek haza a falujukba, ahogy az is, hogy hétvégén is dolgoznak. Az a tempó, amivel dolgoznak, szabad szemmel nézve is riasztó, és össze sem vethető amerikai kollégáik sebességével.”

  2. Egyszerre sokkoló és végtelenül nyomasztó is, de feltétlenül fantasztikus, ahogy össze van rakva az egész. Jól példázza a kínaiak teljesen egyén-tagadó munkamániás agymosott hozzáállását a profit érdekében. Ezért lehetnek ők a vezető kereskedelmi ország és nem valamelyik másik.

  3. Szépen felépített, végig a figyelmet lekötő, tanulságos és kettős hatású dokumentumfilm, ajánlom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük