Az én Amerikám

Hegedüs Péter rendező bemutatja, miképpen viszonyul Amerikához, az amerikai álomhoz, az amerikai politikához, a saját apjához, a történelmi nagyapjához és a hazai politikához, azaz a világ helyzetéhez. Megállapítja, hogy hiába gondolkodunk nagyban, a személyes érintettségeinket nem tudjuk kikerülni. Ám van, hogy egy kisfiú nagy gondolata valóra válik. A rendező egykor úgy érezte, Arnold Schwarzenegger üzent neki a vásznon, ezért felnőttként elmegy hozzá és bekopogtat az ajtaján.


Itt tudod ellenőrizni, hogy elérhető e stream oldalakon ez a sorozat:


19 thoughts on “Az én Amerikám

  1. Nekem az volt az érdekes, hogy ugyanígy gondolok Amerikára, ahogy Ő a film elején… Aztán bemutatja a sötét oldalát is, és igen, Amerika nem álomország, mint ahogy mindenhol ezt mutatják, ugyanúgy van munkanélküliség, szegénység, erőszak, stb…

  2. Ezt kár letölteni. Egy rakás pénzt kaphatott a szponzoroktól,amiből jókat utazott,de semmi érzéke sztem a filmkészítéshez.
    Egyedüli pozitívum,hogy az áruló nagyapját szerette volna kimosdatni..

  3. Nagyon le tudott kötni, bemutatta Amerikát jobbról-balról, alulról-felülről, de igazából nem foglalt állást. Korrekt!

  4. az tényleg elég érdekes kijelentés..
    Az oroszok és a kínaiak akkor mik ?

  5. Nem ismerem a szuperhatalom definícióját, de én úgy értelmezem, hogy ebben bennefoglaltatik az adott nemzet kulturális hatása is a világra, ebben pedig az USA tényleg jóval előrébb jár a többieknél.

  6. Sajnos teljesen igazad van. Probaltam megerteni alkoto „celjat”, de szamomra is tul feltuno volt a parhuzam a nagypapa naivnak latszo ujboli elovetelevel. Igy mar egyszeruen nem volt ertelme az egesznek.

  7. Belenéztem amikor a tvben adták ezért leszedtem hátha jó lesz, mint gondolom itt sokan mások.

    Igazából semmit nem tett hozzá az eddigi amerika és világképemhez, nincs benne egy épkézláb új gondolat, mintha tök naív lenne a csákó.

    Én azt mondom nem éri meg megnézni.

  8. A filmnek vannak tökéletlenségei, de ez egy útkereső alkotás, aminek a következtetéseit mindenkinek magának kell levonnia. Obama, Arnold, ugyan kissebb gondjuk is nagyobb, hogy ezekre választ adjanak, illetve ki kíváncsi profi politikus válaszára? A válasz benned van, hogy teszel e valamit vagy éled/éljük ganajtúró kis életünket tovább, melynek univerzuma lehet egy darab szarban egy sárgálló kukoricaszem.
    Ne csak a köldöködik láss.

  9. Feleségem áradozott róla, hogy milyen érdekes és tanulságos film, ezért kíváncsi lettem…
    És már itt is van! Ez remek, köszi!

  10. Szerintem pedig jó volt! Mindannyian tudni véljük, mit gondolnak az Irániak. Ö ezzel szemben odament és megkérdezte. Mindjárt nem is voltak démonok, mint aminek annyira szeretnék, ha hinnénk őket. A film nem mond újat? Nem lehet elégszer elmondani.. Akárhol is volt, mindenki ugyan azt akarta. Teljesen mindegy , h milyen a bőrszíne, a vallása, ugyan azt akarjuk. Boldogabban élni. Ugyanaz a cél vezérel, ennek ellenére fegyverkezünk, lerohanunk, megsemmisítünk, rettegünk.

  11. Olyan szépen kifelyezte magát mikor azt mondta, hogy a nagyapjának a legnehezebb időkben nem sikerült helytállnia, hogy majdnem elsírtam magam! Szánalmas mosdatási kísérlet, hihetetlen képmutatással és egy kis álnaívsággal csomagolva.

  12. Bocsánat, de hányan állnak ki és jelentik ezt ki a felmenőikről? És hánynak a felmenője jutott el addig, hogy szembeforduljon egykori önmagával?
    Ez nem menti a bűnét, én sem akarom, csak nem vezet sehová, ha nem tanulnak/unk a hibákból, hanem etetjük a démonainkat és ismételjük végtelenségik a múltat…

  13. Én nem tudom mirt kritizáljátok.
    Nagyon okosnak tartásátok magatok.
    Ha anyira okosnak és spirituálisnak tartsátok magatok akkor nézetek magatok utána a dolgoknak ahelyettt ,hogy őt kritizáljátok.
    Egy okos ember előbb utánna néz a dolgoknak majd azt mond véleményt.És lehet a nagyapja vétet de az is lehet ,hogy nem saját akarátaból. Amerikáról ami még ennél 100x és százeszerszer dűrvább és meeghökkentőbben mutassabe amerikát ő már belátta ,hogy ez így nem maradthat tovább.A világuk átalakulóban van próbáljatok utánna járni a dolgoknak mielőtt másikat kritizáltok.

  14. Amerika nem segélyszervezet hanem egy ország ami még mindig jobb mint Kína, Irán, vagy Oroszország.

Hozzászólás a(z) Ancsi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük