Trianon

A film legnagyobb nemzeti tragédiánk történelmi körülményeit boncolgatja. Az alkotás megrázó erővel és szokatlan őszinteséggel teszi fel a kérdéseket és szenvedélyesen hangsúlyozza, hogy a ma is tartó trianoni folyamatról minden körülmények között beszélni, emlékezni és emlékeztetni kell.

A filmben megszólal Csurka István, Duray Miklós, Fejtő Ferenc, Glatz Ferenc, Nemeskürty István, Pozsgay Imre, Raffay Ernő, Szervátiusz Tibor és Tőkés László.


Itt tudod ellenőrizni, hogy elérhető e stream oldalakon ez a sorozat:


8 thoughts on “Trianon

  1. Ajánlom a filmet mindenki szíves figyelmébe. Köszönet a feltöltőnek!

  2. Sajnos nem bírtam végignézni, csak beletekergetve… de a maga nemében biztos érdekes film lehet. Szerintem sok olyan ember is megszólal benne, akik hazugságot traktálnak az emberekbe, hogy hősként tűnjenek fel.

  3. Megnéztem, nem vagyok nagy hősmagyar, sem jobbikos, csak szeretem a hazámat és érdekelt a film. Ami nekem meglepő volt, és tanulmányaimból nem derült ki egyértelműen, és eddig máshonnan is mást hallottam, hogy nem egyedül a nagyhatalmak tehetnek Trianonról. Belém eddig azt sújkolták, hogy a csúnya Amerika, Nagy-Brittania, meg a többi. De most úgy érzem ugyanannyira tehetnek róla a mimóza nemtörődöm magyar politikusok is, akiknek nem volt elég vér a pucájukban. Akik elherdálták azt amiért egy nemzet küzdött ezer évig… Ezért nem kellett volna királyságból köztársasággá vedleni,új vezetőt választani, királyi engedéllyel.

  4. Nagyon jó hogy akadnak olyanok akik ilyen dokumentumokat megosztanak, örülök neki, tényleg nagyszerű, és jóérzés ezt látni.

  5. az,hogy trianonkor mivolt,az mar a multe.de termeszetesen megemlekezes mindekinek kotelezo.vissza mar nem lehet csinalni.de jarhatunk volna szarabbul is.

    thx a feltoltest

  6. sajnos vannak dolgok, amit nem lehet feledni.Személy szerint én is átéltem élem a hatását!

Hozzászólás a(z) PetraPetra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük